SYAM SILVER

Ámor színe

2014. február 08. - syamsilver

A piros a legvagányabb és a legnagyobb hatást kiváltó szín. Egy vörös rúzs, egy dögös piros ruci és máris hevesebben ver a szív, emelkedik a vérnyomás, fogy a levegő. Egy kis piros és a pasi tuti, hogy a tenyeredből eszik. Kíváncsi vagy Ámor színének titkára? 
Szuper Valentin-vörös tippek a SYAM SILVER-től Nektek, szeretettel!
A piros az élet és a halál színe is egyben, mivel a vérre asszociál. Jelképezi az erőt, az energiát, a tüzet, a hatalmat, a forradalmat, a harcot, a bátorságot, valamint az energikus életet is. Talán ez az oka annak, hogy olyan sok ország nemzeti zászlajában megtalálható ez az alapszín. Ámor színe sugallja a szerelmet, az erotikát, a termékenységet, ehhez köthető az ókori Rómában a menyasszonyok tűzpiros fátyla is. A római menyasszonyok vigyáztak arra, hogy feltétlenül viseljenek az esküvőjükön egy élénkpiros színű fátylat, az úgynevezett flammeumot, mivel azt tartották róla, hogy biztosítja az ifjú pár számára a gazdagságot és az örök szerelmet. Mai napig, albán, örmény és görög menyasszonyok flammeumban lépnek az oltár elé.
A piros sötétebb árnyalatai - mint például a burgundi vörös, a tűzvörös, a bíborvörös, vagy éppen a kárminvörös - növelik az erőt, az akaraterőt, a dühöt, a vágyódást, a bátorságot, a vezetési képességeket, a rosszakaratot, míg a világosabb árnyalatok - mint például a cinóberpiros, vagy a vérpiros - az élvezetet, a szexualitást, a szenvedélyt, az érzékenységet és a szerelmet jelentik.
2013-ban szlovák kutatók a piros szín jelentőségét vizsgálták az emberi kapcsolatok területén. A vizsgálat során a résztvevő alanyoknak képeket mutattak az emberi arcbőr különböző árnyalatairól, amelyek közül a legtöbben a kissé pirospozsgás arcokat találták egészségesebbnek, vonzóbbnak a sápadtabb arcokhoz képest. Az öltözködési vizsgálatok során kiderült, hogy mindkét nem egyaránt vonzóbbnak találja azokat, akik a piros valamilyen árnyalatát viselik magukon. A nők többsége randevún szívesen visel pirosat – ellentétben a férfiakkal - legfőképpen a felsőtestükön. Az eredmény teljes mértékig összefüggésben van egy korábbi kutatással, amely során kiderült, hogy a férfiak először a nő felsőtestét (arc, mell) szemrevételezik.
Fentiek ismeretében tehát bátran kijelenthetjük, hogy ha meg szeretnénk hódítani egy férfi szívét, piros ruhában kell érkeznünk a randira!

Jó példa ere Blake Lively, Isabel Marant ruhájában. A Coeur de Lion ékszerek nélkülözhetetlen kiegészítői lennének egy ilyen ruhának! 

Jennifer Lopez tetőtől talpig Tom Ford-ban! A Guess szexi nyaklánca csak még vonzóbbá tenné ezt a ruhát! 

Kim Kardashian Valentino csipkeruhája még elragadóbb lenne ezzel a Guess nyaklánccal! Szerintetek is? 

Camila Alves Dolce and Gabbana ruhájához nagyszerűen illene a Moni’s Excellence gyűrűje! 

Diane Krüger Jason Wu ruhájához a Coeur de Lion karkötője nélkülözhetetlen lenne! 

Emma Stone Giambatista Valli ruhájához egy Coeur de Lion nyakláncot ajánlunk! 

Karolina Kurvova David Koma ruhája elsöprő párost alkotna egy Unique karkötővel!

Zoe Saldana Diane von Ferstenberg ruhájához nagyszerű kiegészítő lenne Moni’s gyűrűje!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása