Mi az? Naponta többször is rápillantasz, néha a legjobb barátod, olykor a legősibb ellenséged, hasznos, mégis divatcikk, kifejezed vele önmagad és az egyik legnépszerűbb ajándék? Ez nem más, mint a karóra. Mindennap viseljük, mégis olyan keveset tudunk róla… Itt az idő, hogy ezen változtassunk! 

Az időjelző eszközök készítésének tudománya a legrégebbi mesterségek egyike. Az időmérés a társadalomba szerveződés után az emberiség egyik legősibb műszaki problémájaként jelentkezett. Már az óegyiptomiak használtak napórát, majd víz és homokórát. Ezek azonban vagy nagyon helyhez kötött (nap és vízóra), vagy nagyon pontatlanok (homokóra), és emellett a napóra kivételével állandó felügyeletet igénylő eszközök voltak. A problémát a mechanikus óra megjelenése oldotta meg.

A mechanikus óra története egészen az ókorig nyúlik vissza már ekkor készültek olyan vízórák, amelyek komoly mechanikus szerkezeteket is tartalmaztak.

A mechanikus órák „szíve” a gátlómű. Pontosan nem tudni, mikor találták fel az első mechanikus órát, de 1500 körül mérföldkőnek számított, hogy először készítettek hordozható időjelzőket. A manapság használatos karóra viszonylag új találmány. Az 1800-as évek végén terjedt el, különösen női körökben. Ki gondolta volna…?

Igazán hasznossá az 1900-as évek elején vált. Az első világháború alatt a tüzérségi tisztek praktikusabbnak látták, hogy a csuklójukon viseljék az órájukat, mint hogy a zsebükben hordják. Ettől kezdve megállíthatatlanul nőtt a karórák népszerűsége.

Mostanában a legtöbb óra elektronikus és kvarckristállyal működik. 

Az első kvarcórát 1927-ben építette meg Warren Marrison és J.W. Horton a Bell Telephone Laboratories-ban. Ez még hatalmas, elektroncsöves laboratóriumi berendezés volt. Az első, hétköznapi felhasználók számára is elérhető, kisméretű kvarcórák az 1960-as években jelentek meg. A kvarcórák az 1970-es években olyan robbanásszerűen terjedtek el, hogy az kis híján tönkretette az alapvetően drága mechanikus modellekre épített svájci óraipart.

Az automata karórák esetében az alapötlet az, hogy ha az ember a karórát magánál tartja, a csuklóján viseli, akkor az óra mozgását át lehet alakítani az óra működését biztosító energiává, így egy automata óra működésének feltétele, hogy az viselve legyen.

De ki bánja ezt? Hiszen a karórák már rég nem csak arról szólnak, hogy a pontos időt mutassák nekünk, sokkal inkább divat kiegészítővé, az önkifejezés eszközévé, a presztízs, a rang egyik legszembetűnőbb szimbólumává váltak.